Az emberi fejlődéstörténetben volt időszak, mikor a hatékony zsírraktározás képessége (hízékonyság) megmentett bennünket a kihalástól.^® Ősszel elhíztunk (ha sikerült), a téli ínségben pedig feléltük a tartalékot. A jóléti társadalmakban azonban eltűntek a szűkös időszakok, állandósult a bőség, és ma tömegek élnek tartós súlyfelesleggel. De nem mindenki lesz beteg tőle.

Hízásra hajlamosak veszélytelen, bőr alatti zsír formájában képesek eltárolni a kalóriákat. Alkalmas genetikai örökséggel a zsírsejtek szaporodni képesek, és a számban sokasodó, apró sejtekben komoly zsírraktár is "kényelmesen" elfér. Ezt nevezzük hyperpláziás elhízásnak. Az elhízás egészségesebb formájában hatalmas bőr alatti raktárak alakulhatnak, ennek ellenére az inzulin által vezérelt raktározás hatékonyan működik. A veszélytelen túlsúlynak jellegzetes példája az idősödő hölgyeknél nem ritka, fartájékra és combokra lokalizált elhízás.^®  Szerencsésnek tarthatók, mert kevésbé fenyegeti őket az inzulin rezisztencia, később metabolikus szindróma, cukorbetegség, szívbetegség, vagy Alzheimer-kór.^® 

Hamarabb bajba kerül, akinek zsírsejtjei kevésbé képesek a felszaporodásra, ezért tájidegen (ektópiás) zsírlerakódásokat növesztenek (ábra). Ez lehet genetikai örökség eredménye, de sokkal gyakrabban a gyulladáskeltő, ócska növényi olajok fogyasztása teszi tönkre a zsírsejtek szaporodási képességét.^®,® Az extrém méretűre dagadt zsírsejtek (hipertrófiás elhízás) mellett sokkal hamarabb megjelenik az inzulin-rezisztencia, majd a 2. típusú cukorbetegség.^® Ennek az a magyarázata, hogy a puffadt zsírsejtek felszínén viszonylag kevesebb az inzulin-receptor, ezért korán akadozni kezd a zsírraktározás. Ráadásul a felpüffedt sejtek pusztulásnak indulnak, és közöttük megjelennek a gyulladásos sejtek. A gyulladás tovább akadályozza a zsírraktározást, ezért egyre több zsírsav elszabadul a raktárakból, majd más helyet keres magának. Ezen elképzelés szerint mindenkinek adott egy bizonyos személyes kalória-toleranciája (personal fat threshold), melynek kimerülése után a zsír egészségtelen helyekre, pl. a zsigerek közé költözik.^® A zsigeri zsírgyarapodást (hasi típusú elhízás) fokozódó anyagcsere-zavar, metabolikus szindróma kíséri.^®,®

A pöffeteg zsírsejtek tehát anyagcsere-zavart jeleznek.^® De fordítva is összefüggés mutatkozik: ínség idején a sejtek töpörödésével (nagyobb fogyás nélkül is) gyorsan javul az inzulinrezisztencia.^® A duzzadó zsírsejtek az egészséges raktár-kapacitás, személyes tolerancia kimerülését jelzik. Akárhol húzodik ez a személyes zsírhatár: utána a kalóriabőség IR-be fordul.^® A további energia-stressz anyagcsere-zavarokat okoz, a zsigerek közé háj rakódik, ennek minden káros következményével.^®

Túlsúly esetén logikus elképzelés, hogy a bőr alatti raktárak telítődése után a zsigerekben is zsírlerakódás indulhat. De van itt egy ellentmondás. Miért alakulhat sovány testalkatnál hasi elhízás? Számos provokátort ismerünk, melyek közvetlenül a zsigerekbe terelik a zsírt. Egyik ilyen a fruktóz (gyümölcscukor) rendszeres fogyasztása. Sajátos anyagcseréje miatt (lásd ott) a fruktóz zsírrá alakul, és közvetlenül a májba telepszik - a zsírmáj pedig egyenes út a további zsíranyagcsere-zavarhoz. A zsigeri elhízás másik (egyben leggyakoribb) forrása: a krónikus stressz.

Stressz és zsigeri elhízás.

Amint vázoltam: ha a zsírsejtek genetikailag kevésbé hajlamosak számbeli szaporodásra, akkor  a felesleg korán a zsigerek felé terelődhet. A zsigeri zsír ráadásul teljesen másként viselkedik, mint az inaktív bőr alatti párna. Hormonálisan aktív, és gazdagon behálózzák a vegetatív idegrendszer ágai. Könnyen lehet, hogy éppen azért rakódi ide a felesleg, mert krónikus stressz tartja aktivitásban a vegetatív idegrendszert.^® Az aktív vegetatív idegrendszer számos olyan titokzatos hormont kibocsát, melyeknek szerepe lehet a zsírlerakódás, és metabolikus zavar kialakításában. (Az un. neuropeptid-Y például alaposan gyanúsítható.)^® 

A mellékvese legfontosabb stressz-hormonának (kortizol) kóros túltermelése jellegzetes hasi kövérséget okoz annak minden hátrányos következményével (Cushing-kór). Hasonlóan provokál hasi típusú elhízást a krónikus stressz, ami szintén kortizol-túltermelést produkál.^® 

Amikor túlsúly mellett kezd eluralkodni a krónikus stressz és gyulladás, akkor az addig veszélytelen bőr alatti zsír átrendeződhet a zsigerek köré, és fokozatosan súlyosbítja a metabolikus zavart. A zsigeri zsírból további gyulladás indul - és ezzel öngerjesztővé válik a betegítő kövérség.^®

Ha már a kezdetektől a stressz vezeti a betegséget, akkor akár vékony testalkat mellett, minimális zsigeri zsírgyülem is súlyos inzulin-rezisztenciát, policisztás ováriumot, és metabolikus szindrómát provokálhat. Annál is inkább, mert stressz esetén már egészen kevés kalóriafelesleg raktározása ellenállásba ütközik, hiszen ilyenkor anyagcserénk éppen ellentétes üzemmódban van: az energiatartalékok  felszabadítására hangolódik a túlélés érdekében.® 

Összefoglalás.

A kalóriatöbblet biztonságos elhelyezésére szolgál a bőr alatti zsír. Ameddig ez jól működik, addig a túlsúly megment a tartós bőség komolyabb következményeitől. Ezzel szemben: ha akadozik a zsírraktározás, akkor fokozódó anyagcsere-zavart okoz, és durván növeli a halálozás rizikóját. (ábra: barna vonal)^® 

A hasi szervek közé telepedő zsír már korán, akár elhízás nélkül is megbetegít. A mesterséges ipari élelmiszer egyes alkotói (lásd: fruktóz) közvetlenül a zsigerekbe rakódnak, ezért már korán anyagcsere-zavart okoznak. A krónikus stressz felgyorsítja a kártékony zsigeri zsír felszaporodását, ami további gyulladást okoz, ezzel önfenntartóvá teszi a betegséget.

Az elhízás egészségesebb formája átmenetileg véd a komolyabb betegségtől, de a háttérben rendszerint itt is kimutatható több-kevesebb zsírraktározási zavar. Évek során a túlsúly legtöbbször mégiscsak súlyosbodó anyagcsere-problémákat okoz, ezért kétséges, hogy a hosszabb távon hordozott zsírfelesleg egyáltalán nevezhető-e egészségesnek.^®