A sebész-proktológus elsősorban szikével orvosol, így a végbélrepedés gyógyítására is előszeretettel javasol műtétet. A krónikus végbélrepedést azonban egy stressz-eredetű krónikus fájdalombetegségnek tartom, amit az esetek zömében meggondolatlan lépés szikével vagdalni.

A proktológiai szakirodalom rendszerint a szorulásos székletet tartja a végbélrepedés okának. Ennek ellentmondva a betegek jelentős része semmiféle székrekedést nem észlel a kezdeti baleset idején. Nehéz továbbá megmagyarázni, hogy miért nem hajlandó meggyógyulni az a piciny sebecske. Egyébként egészséges, fiatal felnőttekről van szó, akik addig semmiféle gondot nem tapasztalnak a sebgyógyulással, ha valahol sérülés érte a testüket. Miért válik mégis oly' gyakran krónikussá ez az apró hámsérülés? Miért ismétlődik rendszeresen bizonyos embereknél? A stressz és végbélrepedés kapcsolata magyarázatot kínál az ellentmondásokra.

♦♦♦

A hivatalos tudományos magyarázat szerint a friss repedés miatt görcsbe kerül a záróizom, ezért helyileg vérellátási zavar keletkezik, ami akadályozza a sebgyógyulást. Nos, a fájdalomtól bizonyosan görcsbe rándul a záróizom, és tény, hogy a repedéssel küszködő betegekben lényegesen magasabb a végbélben mérhető nyomásérték, mint egészségesekben (40-80 Hgmm). Ugyanakkor erősen kétséges, hogy ez olyan mértékű lenne, ami a testünk egyik legjobb vérellátású területén megakadályozná a sebgyógyulást. Minden bélsebész tudja, hogy még a legrombolóbb végbéltáji műtétek után is ritkaság a fertőzéses szövődmény - annyira bőséges a végbéltájék vérellátása, és annyira jó a végbél gyógyulási hajlama. Ha az 5 mm-es repedés olyan görcsöt és vérellátási zavart okozhatna a végbélben, mely megakadályozza a seb gyógyulását, akkor egy kiadósabb aranyérműtét után esély sem lenne a felgyógyulásra, hiszen itt alkalmasint három darab félarasznyi sebet hagyunk vissza. Tovább cáfolja a vérkeringési-zavar elméletet, hogy a betegek többsége rendszeresen vérzést észlel a repedés területéről.

A "benn van a zabszem" elmélet.

A végbélrepedés keletkezésére és fennmaradására számomra sokkal érthetőbb, ha felteszem, hogy a betegség kiindulási pontja, kulcsa és sarkalatos tényezője maga a záróizomzat görcse. Ez nem következménye tehát a repedésnek és fájdalomnak, hanem kiváltó oka a végbélrepedésnek! A záróizom automatikus működésű simaizom, melynek lazulásához béke, nyugalom, és (belső) csend szükséges. (Élettanilag ennek megfelelője a paraszimpatikus túlsúly, azaz vegetatív állapot.) A stresszes, szorongó beteg görcsös záróizomzata székelés idején sem tud ellazulni, így "téraránytalanság" keletkezik a normális vastagságú és állagú széklet, valamint a szűk nyílás között. Végül csaknem mindig ugyanott szakad a leggyengébb láncszem: hátul, vagy elöl a végbélnyílás vékony hámborítása bereped. Ha a stressz miatt a záróizom nem képes ellazulni, akkor még a normális méretű és állagú széklet is képes rombolni.  A repedés miatti fájdalom azután természetesen még tovább fokozza a görcsöt, és a szorongást is, hiszen akármi lapult az eredeti repedést kiváltó stressz hátterében, hozzáadódik még egy félelem: a következő székelés kínja.

Mi támogatja a stressz - végbélgörcs - végbélrepedés zabszem-elméletet?

• Magyarázatot kínál a végbélrepedésre akkor is, ha azt nem előzte meg székrekedés.
• A végbélrepedés jellegzetesen szorongó, merev és kényszeres karaktervonásokat mutató emberek betegsége. A "stressz" hatására minden záróizomzat összehúzódik. A bélvéget őrző izomgyűrű sem kivétel. (Orvosi zsargonban: a túlzott szimpatikus idegi aktivitás felfüggesztheti a recto-analis inhibíciós reflexet.)
• A görcs miatti téraránytalanság tovább fokozódik a fájdalommal, így érthető, hogy miért válik gyakran krónikussá a repedés: mert a napi széklet rendszeresen felfrissíti a sebet.
• A hipotézis szerint nem a seb gyógyulási zavara miatt állandósul a probléma. Valójában, a seb képe éppen ennek ellenkezőjét mutatja: az újra és újra felszakadt seb kínos igyekezetét a gyógyulásra. (Emlékeztető a kollégák számára: a hypertrophiás anális papilla, és a fissurához tartozó gyulladásos "skin tag" erőltetett sebgyógyulást jelez, és nem annak hiányát.)
• A rutinos végbélrepedős beteg annyira jellegzetes, hogy a rendelő ajtajából megismerhető: erősen szorong, retteg a végbélvizsgálattól és meggyőződése, hogy hamarosan végbélrákban fog meghalni. Foglalkozását tekintve sokkal inkább rendőr, ügyész, mérnök, könyvelő vagy levéltáros, mintsem vadászpilóta, ipari alpinista vagy barlangi mentő. (Manapság a köztisztiviselő is veszélyeztetett - olyannyira megfertőzte a félelem a magyar államigazgatás. Ott van aztán az "unortodox rend" haszonélvezője, aki kellően sokat lopott már a közösből ahhoz, hogy legyen bőséges szorongani valója. Végül ott vannak az egzisztenciális fenyegetésben sínylődő, megfélemlített tömegek, akik kiváló megélhetést adnak a proktológusnak. Na, de hagyjuk a politikát...)
• A végbélrepedést az egyébként nem "stresszes" betegek is rendszerint kötni tudják egy kiélezett, túlpörgetett élethelyzethez (vizsgaidőszak, párkapcsolati válság, állásvesztés, gyász, stb.).
• A szorongó karakterű beteg hoszabb-rövidebb panaszmentes időszak után természetesen újabb végbélrepedést produkálhat, mert erre kényszeríti a görcsre hajlamos személyisége. Ezzel jól magyarázható a gyógyult betegek gyakori visszaesése.

Miért nem lazul el a záróizom?

Ennek megértéséhez ismernünk kell a végbél anatómiáját, és működését. A végbél zárva tartásásáért két izom együttes munkája felelős. Az automatikusan működő, simaizomból álló belső záróizom (1) a fontosabb, ez akaratunktól függetlenül állandóan mérsékelt szorítás alatt tartja a nyílást. Kisegítő szerepe van az akaratlagosan irányítható, harántcsíkolt izomrostokból épülő külső záróizomnak (2) - ezt tudjuk szándékosan összehúzni, pl. ha egy proktológus babrál a fenekünk körül. Az akaratlagos külső izom gyors, és erős összehúzódásra képes, ám hamar kifárad. Mozgatását (és ellazítását) a kereszcsontból ide futó szeméremideg (nervus pudendus) segítségével akaratlagosan végezhetjük.

A külsővel ellentétben, a belső izom egy mérsékelt, de kitartó összehúzódással egész nap zárva tartja a nyílást. Munkáját a vegetatív idegrendszer irányítja. Stressz hatására az automatikus működésű vegetatív idegrendszer szimpatikus ága tartós, görcsös összehúzódásra készteti a belső záróizmot! Összefoglalva: a tartós stressz miatti krónikus szimpatikus izgalom miatt a belső záróizom feszes és kitartó görcsben rögzül, mely a székelés idején sem tud kellő mértékben oldódni - és meggyőződésem szerint ez vezet el a repedésig.

A sebész: elefánt a porcelánboltban?

A konzervatív gyógyítási próbálkozások a görcsös záróizom ellazítását célozzák. A nitrátos kenőcs, a botulinus toxin hatása ugyanaz: a görcsös izomzat ellazítása. A görcs azonban csak a stresszre adott normális élettani reakció, így a helyi gyógyszer lebomlása után az izomzat azonnal újra görcsbe rándul. Mivel egy proktológia rendelésen kevés szó esik személyes problémákról és hibás stressz-kezelésről, a repedés ritkán gyógyul, illetve gyakran kiújul. Előbb-utóbb a beteg, vagy orvosa a türelmét veszíti, és ekkor műtét következik.

A végbélrepedés jelenleg korszerűnek ítélt műtéti megoldása: a belső záróizomzat részleges átmetszése.  A belső izom alsó harmada átvágható anélkül, hogy a széklet visszatartásával nagyobb gond lenne - de egyéni különbségek mindig vannak, és nem könnyű megítélni, hogy mekkora izomzatot kell átvágni az adott betegnél - a széklettartás komolyabb károsítása nélkül. Ha kevés izmot vág át a sebész: az izomgörcs alig enyhül, és a repedés továbbra sem gyógyul. Az éppen elégséges műtét után a végbélcsatorna nyomása természetesen csökken, és a repedés meggyógyul. Ha "túl jól" sikerül a bemetszés, akkor a beteg soha többet nem fog recsegőset pukizni, sőt: komoly gondja lehet a széklettartással. Nem fog többet végbélrepedéssel küzdeni, csak nadrágpelenkával.

Természetesen előfordulhat olyan elhanyagolt, elhegesedett végbélrepedés, ahol a műtét segíthet. De ha végiggondoljuk a végbélrepedés mechanizmusát, akkor nehéz megmagyarázni az izom-átmetszés rutinszerű gyakorlatát. (Senkinek nem jutna eszébe átmetszeni az Achilles-inat azért, mert az esetleg begörcsöl, és a beteg éjszakai lábikra fájdalmaktól szenved. A végbélrepedés egy fájdalmas, de mindössze 6-7 mm-es felszínes sebecske. Valóban úgy kellene gyógyítani, hogy csinálunk mellette egy még nagyobb és mélyebb sebet?) Az izomgörcs a stresszre adott élettani reakció, és nem betegség. A belső izom görcse direkt módon valóban nehezen oldható. Léteznek ellenben hatékony stressz-oldó, relaxációs technikák, melyek csökkentik a szimpatikus idegrendszer aktivitását, és ezzel csökkentik a belső záróizom tónusát. Léteznek hasznos önismereti utak, melyek korrigálhatják a stressz-választ. És léteznek egyszerű öngyógyító technikák, melyek a balesetmentes székürítést segítik. Lássunk hát néhány gyógyító technikát az izomgörcs oldására.