Payday Loan

Mens sana in corpore sano - ép testben ép lélek...

 
Kezdőlap Betegtájékoztatók Gyógyító táplálkozás A betegítő táplálkozás története
Developed by JoomVision.com
img
img
img
img
img
img
img
img
img

Aranyér, végbéltáji betegségek.

Teljeskörű kivizsgálás, korszerű és kíméletes kezelés.

Vastagbéltükrözés - fájdalomcsillapítással.

Rutinszerű bódítás, modern eszközpark.

Gyomortükrözés.

Reflux-betegség tisztázása. Gyomorfekély, gyomorrák szűrővizsgálata.

Gasztroenterológia

Emésztőszervi panaszok kivizsgálása, kezelése.Divat-betegségek kiszűrése.

Vastagbélrák szűrés.

Ne várja a kései tüneteket! 50 év felett ideje szűrővizsgálatot kérnie!

Betegtájékoztatók.

Ha már kérdezte kezelőorvosát, gyógyszerészét - de mindhiába.

Konzultáció, gyógybeszéd.

Lelet-megbeszélés, tanácsadás. Bizony, már a beszélgetés is gyógyíthat.

Sebészeti beavatkozások.

Ha minden kötél szakad. Mert van, mikor tényleg csak a kés segíthet.

Stressz-kezelés.

Nincs igazi gyógyítás stressz-kezelés nélkül. Elmondom, miért.

Fókuszban:

Betegtájékoztatók:

Developed by JoomVision.com

Hogyan vált betegítővé táplálkozásunk?

A kezdetek.

Valaha mindannyian mesterei voltunk a táplálkozástudománynak. Halász-vadász-gyűjtögető őseink pontosan tudták, hogy mit ehetnek, és mit kell messziről elkerülniük. Hatalmas területeket bejárva szedték össze a túléléshez szükséges betevőt egy olyan környezetben, mely valószínűleg már akkor sem bővelkedett erőforrásokban. Tartalékokat nem képeztek, tartósítási eljárásokat aligha ismertek, ezért a folyamatos mozgáskényszer jelentette a túlélést.

Az emberszabásúaktól külön úton fejlődő őseink nem a bőséges forrásokat biztosító esőerdőben kezdtek önálló életet, hanem Kelet-Afrika ligetes-szavannás pusztáin. A gyökerek, füvek és bogyók mellett étlapunkon kevés állati fehérje is megjelent mindabból, amit képesek voltunk utolérni, és legyűrni. A népszerű paleo étrendi ajánlás arra alapoz, hogy 200.000 éve Kelet-Afrika nagy tavainak mentén bizonyosan bőséges hal is szerepelhetett a menüben, és a későbbiekben is előszeretettel telepedtünk vizes élőhelyek mellé – tehát a hal kezdetektől alapvető fehérjeforrásunk lehetett. Az őslénytani leletek szerint azonban elődeink igen hamar szétszóródtak a füves pusztákon, messze maguk mögött hagyva a vizeket. Igen korán más fehérjeforrás után kellett tehát néznünk, és a fejlődés útját talán a két lábra állás, és egy másfajta vadászati stratégia elsajátítása jelenthette. (Egy népszerű tudományos feltételezés szerint elődeink azért emelkedtek két lábra, hogy felszabadulhasson két kezük, ami változatos, újszerű lehetőségeket kínált az eszközkészítésre, és -használatra, mely aztán rohamosan felgyorsította agyunk fejlődését. Van azonban egy másik elképzelés is.) A két lábra álló elődeink képessé váltak egy közepes sebességű, ám energiatakarékos és kitartó hosszútávú futásra. hunterA csípőlapátok felegyenesedése, a test súlypontja alá került nagyízületi forgáspontok statikailag lehetővé tették, hogy minimális energiakifejtéssel, tartósan futhassunk. A testszőrzet elvesztése mellett bőrünkben sűrű érhálózat, és négyzetcentinként mintegy 1000 izzadságmirigy alakult ki, ami lehetővé tette az izommunkával nyert felesleges testhő rendkívül hatékony leadását. Ezekkel a képességekkel lehetővé vált, hogy a nyitott, füves szavannákon lesből támadás, és hosszú hatótávú fegyverek nélkül is sikerrel vadászhassunk. A sikeres stratégia talán a kiszemelt állat (gazella? antilop?) kitartó, folyamatos üldözése lehetett egészen addig, míg a szélsebes, de rövid menekülésekre tervezett préda a hőgutától össze nem esett.

Akárhogyan történt, annyi bizonyosnak tűnik: pályafutásunkat könnyen hozzáférhető, változatos de rossz tápértékű növényi étrenden kezdtünk, de igen hamar mellé raktuk az állati eredetű, nagy tápértékű zsírokat és fehérjéket, melyeket azonban rendszeres, komoly fizikai aktivitás mellett fogyasztottunk. Étrendünk tömegét bizonyosan a növényi táplálék képezte, mely mellett kis mennyiségű, de minőségi hús és állati zsiradék kerülhetett a „konyhára”.

Az ősidőkben elődeink animista, mágikus gondolkodásában szelleme volt fű-fa-virágnak, és minden élőnek, mit elfogyasztottunk. A lascaux-i barlangrajzok állatábrázolásai a préda szellemének megidézését, és kultikus célokat szolgált azért, hogy a vadászat sikeres legyen. (Amazónia, Guinea) túlélő törzsi társadalmaiban ma is megbocsátást kér a vadász az elejtett vad szellemétől (amint ezt szemléletesen bemutatja az Apocalypto, vagy Avatar c. film). A vadászat, és étkezés tehát a kezdetektől szervesen összekapcsolódott kultikus életünkkel.

Legeltető állattartás.

Elődeink hamar rájöttek, hogy kényelmesebb a prédát megszelídíteni, és magunk körül tartani, mint csapdába ejteni, vagy napokon keresztül szaladni utána. A háziasítással bőségesebb fehérjeforráshoz jutottunk, de a legeltető életforma továbbra is nagy területek bejárását, jelentős mozgást igényelt a sovány legelőkön is elegendő takarmány biztosításához. Belső-ázsiai, turáni őseink nomád állattartó törzsközösségeiben a vándorló életmóddal együtt a gyűjtögetés helyét a jószágra, és tejtermékére alapozott diéta vette át. A húsra alapozott étrend azonban csak addig egészséges, amíg aktív portyázó-vadászó-legeltető nomád életmóddal párosul. (Az első legeltetők mai örökösei például a maszáj törzsek, kik gyakorlatilag csak állati étrendet fogyasztanak. A bőséges állati zsírbevitel ellenére a túlsúly, illetve szív- érrendszeri betegség csaknem ismeretlen ezen népeknél, aminek magyarázata az életmódjukkal összefüggő rendszeres, jelentős mennyiségű gyaloglás /forrás/. A szintén állati étrendet fogyasztó inuit népek csak addig maradtak mentesek a szívbetegség, cukorbaj, és túlsúly átkától, míg kénytelenek voltak naphosszat fóka után kajtatni. A motoros szán, alkohol, cigaretta, és nyugati étrend térhódításával ezen „civilizációs áldások” brutális pusztítást végeznek közöttük /forrás/.)

A dominálóan állati eredetű étrend tehát csak addig nem betegít, amíg aktív életmóddal párosul. Honfoglalásunk óta azonban a letelepedés lehetővé tette a földművelést, és étrendünk átalakulását.

Portyázó-legeltető sztyeppei elődeink hiedelemrendszerében az evés-ivás szertartása áldomás volt, melynek lényege a közös ima, közös áldozás az ősök szelleme, és az Ég Ura előtt. Ősi életfa-motívumunk az öt elem (tűz, víz, föld, fa, fém) jegyében kötötte össze az égi, földi, és föld alatti világot. Főzött jellegű, pörköltes ételeink az öt íz (édes, savanyú, sós, keserű, és erős) harmóniájára törekedtek. Az ünnepi lakoma nem a testi igények kielégítését szolgáló hedonista orgia volt, hanem a táltos által szolgáltatott szertartás, mely összekötötte, egyensúlyba hozta anyagi és spirituális igényeinket.

A földműves diétája.

A földműveléssel történetünkben először termett étel a küszöbön. A letelepedésből természetesen nem következett a mozgásszegény életmód, hiszen a kezdetleges földművelés csak hatalmas fizikai ráfordításokkal képes előállítani az elégséges betevőt. A hagyományos földművelés tervezett legelőgazdálkodással, rendszeres trágyázással, és vetésforgó alkalmazásával olyasféle termelési módot alakított, melyet ma organikus gazdálkodásnak neveznénk. A változatos terméspaletta dominálóan saját, vagy helyi felhasználásra és fogyasztásra készült, ami meghatározta a földműves étrendjét. A változatos, elsősorban növényi alapú (zöldség, gyümölcs) étrend mellett ünnepi ritkaságnak számított a húsféle. A gabonafélék a földművelés kezdeteitől beleépültek a mindennapi diétába, azonban a kezdetleges őrlési eljárások miatt a pászka és kenyér szükségszerűen „teljes kiőrlésű” lisztből készült. Az étrend alapját az idény-jellegű helyi termékek adták, és a kezdetleges tartósítási eljárások (szárítás, savanyítás) is alig károsították a friss, teljes értékű ételt.

Történelmük során a teljes középkor feudális időszakában földműves-diétát tartottunk. Az étkezés spirituális keretét keresztény országokban a vallás hiedelemrendszere szabályozta. Az asztali áldás, az ostya és bor kultusza szimbolizálta étel és ital szentségét.

Hol rontottuk el?

Industrial-Agriculture

Étrendünk zuhanásszerű leromlása az iparosodás időszakára tehető. A hagyományos földműves gazdálkodás kevés kereskedelmi felesleget produkált, és a termelés jelentős élőmunka-igénye szétszórtan, kis népsűrűséggel a földek közelében tartotta a lakosságot. Az ipari-technológiai forradalom alapjaiban rúgta fel ezt az életmódot. A mezőgazdaság gépesítése jelentősen csökkentette az élőmunka-igényt, a termelés nagytáblás, monokultúrás növénytermesztéssé alakult, a vegyes termékszerkezetű, önellátó farmgazdálkodást felváltotta az ipari méretű, piacra termelés. A vidéki munkaerőt felszívták gyárak köré épült, rohamosan fejlődő nagyvárosok. Az étel forrásától messzire került fogyasztó távolból szállított, tartósított (füstölt, sózott) tömegárú fogyasztására kényszerült. A vegyipar fejlődésével a természetes növényvédelem helyét átvették a kemikáliák, a szerves trágya helyére pedig olcsóbb műtrágya tolakodott. A gépesítés törvényszerűen mozgásszegény életmódot hozott, a malomipar sikeresen lehántolta a gabonáról annak minden értékes alkotóját, belépett étrendünkbe a finomított cukor fogyasztása, és a kereskedő mellett még egy trükkös szereplő lépett a termelő ill. éhes száj közé: az élelmiszer-feldolgozó ipar.

A felvilágosodás, a tudomány és technológia fejlődését szükségszerűen kísérte a vallás visszaszorulása, hiszen a dogmatikus kinyilatkoztatások helyébe a megismerésnek forradalmian új ezköze lépett: a tudományos (racionális) vizsgálódás. Miközben az anyagvilág bűvöletében évszázadokra megfeledkeztünk az étkezés szellemi vonatkozásairól, feltámadni látszik egy olyasfajta spirituális éhség, melyet nem csillapítanak az elfogyasztott kalóriák. Ennek az igénynek egyik megjelenési formája a komplementer gyógyászat iránti csillapíthatatlan kereslet, mely előtt értetlenül áll a szkeptikus tudomány.

Hol tartunk ma?

Étrendünk hatása ma egyértelműen kimutatható krónikus betegségeink tömegében, a legtöbb halálozást okozó szív-érrendszeri betegség, valamint a riasztó gyakoriságú emésztőszervi daganatok hátterében. A táperejétől megfosztott, kizsigerelt földek nyomelemekben szegény, vegyszerekkel szennyezett növényt adnak az állattenyésztésnek, feldolgozóiparnak. A növénytermesztés hatalmas vegyipari konszernek kezében (BASF-Monsanto) összpontosult, akik a totális talajfertőtlenítéstől és génmódosított vetőmagtól kezdődően a műtrágyán keresztül a teljes növényvédelmi vegyszerpalettáig bezárólag meghatározzák a termesztéstechnológiát. A hagyományos, organikus gazdálkodás versenyképtelenné vált, és kiszorult a termelésből. Az iparszerű állattartás ma legeltetés és szálastakarmány helyett szójára és kukoricára alapoz, így a mai húsunk forrása csaknem kizárólag ezen két haszonnövény. A tömeges állattartásban rutinszerű a fertőzések megelőzésére (nem is kezelésére!) adott antibiotikum, és a húshozam növelésére adagolt hormon. (Az USA antibiotikum-termelésének 71%-át az állattenyésztés emészti fel! Az antibiotikum-rezisztens baktériumok elszaporodásában egyértelműen kimutatható a meggondolatlan antibiotikum-használat szerepe. Íme például egy tárgyilagos dokumentumfilm az élelmiszer-technológia, GMO, antibiotikum, és állati hormonkezelés problémáiról. Az élelmiszer-feldolgozóipar leleményes praktikákkal igyekszik ellenállhatatlan csodát varázsolni az olcsó, se-íze-se-bűze tömegárúból. Áruházaink polcain vegyszerekkel feldolgozott, adalékokkal kezelt, tartósított, színezett, ízesített, tápértékétől megfosztott élelmiszernek tűnő időzített bombák sorakoznak, melyek valódi átka az, hogy nem eléggé elriasztóak, mert csak évtizedekkel később fognak felrobbanni a szervezetünkben. (Íme egy kiváló dokumentumfilm (Food Inc.) az étrendünket meghatározó gazdasági folyamatokról.)

Ma a „fejlett világ” népességének jelentős része minőségileg éhezik. Miközben mennyiségileg felesleges kalóriákat fogyasztunk, és járványos méreteket öltött a túlsúly, az elfogyasztott étel tápértéke, vitamin- és nyomelem-tartalma hiányos, étrendi összetétele alkalmatlan az egészség megőrzéséhez. Sajátos fintora a sorsnak, hogy a „jóléti” társadalmak éppen az anyagi jólét, bőség, és kényelem nyomán fulladnak bele az önmaguk teremtette belső (minőségi és szellemi) éhezésbe, amit felesleges zsírpárnák öveznek.

Mit tehetünk?

Az információ-bőség korában az egészséges táplálkozás, és életmód kritikus tájékozódást, elkötelezett önképzést, és tudatos választásokat kíván. Ezen szöveg tanulmányozása például jelzi, hogy olvasója érteni szeretné: miként betegíti önmagát. A kapcsolódó írásokban konkrét példákon mutatom be, hogy melyek étrendünk kerülendő elemei, és milyen minőségi táplálékkal kell azt helyettesítenünk egészségünk megőrzéséért, és betegségeink meghaladásához. Első lépésben a krónikus betegségeinknek egyik közös jellemzőjéről beszélnék: a krónikus gyulladást fenntartó ételekről.